Nyári Diákmunka

Tájékoztatom a Tisztelt hetesi diákokat, hogy a 2013-2019-es évekhez hasonlóan az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok megvalósításával

„Nyári diákmunka 2020.” elnevezéssel munkaerőpiaci programot indítanak.

 A program maximum 2 hónap időtartamra - 2020. július 1. és 2020. augusztus 31. közötti időszakra - igényelhető a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező és azt igazolni tudó diákok foglalkoztatásához. A foglalkoztatás történhet az önkormányzat fenntartásában álló, alapfeladat ellátását szolgáló intézményben is. A program keretében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható önkormányzati foglalkoztatás esetén.

Akinek felkeltette a program az érdeklődését és dolgozni szeretne, - valamint megfelel a fenti feltételeknek – kérem, hogy részvételi szándékát még a mai napon 15 óráig jelezze
Maros Jánosné szoc.és gyámügyi ügyintézőnél akár személyesen, vagy a szocgyam@hetes.hu e-mail címen, illetve a 82/686-360/3-as telefonszámon.

 

 

 

                                                                                        Pavelka Béla sk.
                                                                                          polgármester